A népi kultúrát ünnepelték
Sakk szimultán a Szacsvayban

Nagyvárad- Csütörtökön a Magyar Népi Kultúra Napját tartották a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolában. Délelőtt kézműves-foglalkozások zajlottak hét helyszínen, és táncelőadásokat is megtekintettek.

A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában immár kilenc esztendeje hagyománynak számít, hogy november közepén megtartják a Magyar Népi Kultúra Napját, a városi önkormányzat támogatásával. Annak idején ezt még az akkoriban a tanintézetben oktató Bordás Andrea tanárnő kezdeményezte, és a magyar tanszék szervezésében indult. A rendezvény azonban az idők folyamán fokozatosan kinőtte magát, így öt éve valamennyi pedagógus részt vesz a lebonyolításban. Az idei főszervezők Pásztor Gabriella igazgatónő, Kecse Gabriella aligazgatónő, valamint Kovács Enikő és Teutsch Ágota tanárnők voltak. Nyolc helyszínen zajlottak a IV-VIII. osztályos diákok számára szervezett események azzal a céllal, hogy a bevásárlóközpontokhoz, kólához és hamburgerhez szokott városi gyermekek bővítsék az érdeklődési körüket, megismerjék a népi hagyományokat, mesterségeket, átérezzék át, milyen lehetett az, amikor őseink kalákában készítettek különböző népi használati tárgyakat. Nem mellesleg tehát közösségépítő jellege is volt a találkozónak, ezen szándék által vezérelve hívták meg a negyedikes tanulókat is, a tanítónőiket, valamint a Pedagógiai Főgimnázium néhány szakmai gyakorlatát végző diákját...


Szerzõ: Ciucur Losonczi Antonius - olvasd el a teljes cikket

Molnár Tünde - honlapszerkesztés