A béke útját járták diákok egykori harctereken

Szeptember 11-18. közt a Megyei Tanács támogatásával, A béke útja elnevezésű, négy országbeli tanintézet diákjainak részvételével zajlott projekt keretében I. világháborús emlékhelyeket kerestek fel váradi szacsvays diákok Olaszországban és Szlovéniában.


 

Nagyváradi és székesfehérvári civil szervezetek már régóta együttműködnek, ezek közt van a Tanoda Egyesület, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Köre Egyesület is, melyek közt a kapcsolat több mint 6 éves múltra tekint vissza. Az egyik találkozójukon a Kecse Gabriella vezette Tanoda Egyesület részéről felmerült az a javaslat: milyen jó lenne, ha a váradi és a székesfehérvári gyerekek közösen emlékeznének a doberdói fennsíkon, illetve az Isonzó mentén az első világháborúban ott együtt harcolt felmenőkre, ősökre, akik közül sajnos nagyon sokan az életüket vesztették. Ez volt tehát az alapötlet, a HTBK-sok pedig készségesen vállalták, hogy azzal az olasz partnerrel, amellyel ők jó viszonyt ápolnak, vagyis a Gianfranco Simoni által irányított Gruppo Speologico Carsico Egyesülettel, felveszik a kapcsolatot, és visszajeleznek, hogy látnak-e ebben fantáziát. Ez tavaly novemberben történt, majd felpörögtek az események, ugyanis mindenkinek tetszett az elképzelés. Nagyváradról a Szacsvay Imre Általános Iskola, Fehérvárról pedig a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola neve merült fel, lévén hogy testvériskolák több mint három éve. Kecse Gabriella, a Szacsvay-iskola tanárnője beszélt Pásztor Gabriella igazgatónővel, valamint a fehérvári tanintézet vezetőjével, Timár Nikolett-tel is, akik áldásukat adták a kirándulásra, tehát elkezdődhetett az egésznek a megszervezése. Közben az olasz fél is visszajelzett: találtak egy Palmanova-i iskolát, mely szívesen csatlakozna, illetve szlovén részről is bejelentkezett a Sempeter Pri Gorici iskola. Így aztán a HTBK koordinálásával és az olasz partnerével négy iskola került ebbe a projektbe, melynek keretében nyolc alkalommal koszorúztak, és ami A béke útja elnevezést kapta. A szacsvaysok útiköltségének nagyobbik részét a Bihar Megyei Tanács állta, melynél sikerrel pályázott a Szacsvay Egyesület, és Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök is örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Összeállítottak egy munkafüzetet, és a Szacsvay Egyesület részéről, mint alelnök, Kecse Gabriella vállalta a szervezést, a HTBK oldaláról pedig dr. Görög István és Sajner Gyula, mindketten nyugalmazott ezredesek. Az olasz partner ebben a már említett Gianfranco Simoni által irányított Gruppo Speologico Carsico Egyesület volt, amely a szlovénokkal tartotta a kapcsolatot. A kiránduláson jelen volt még Sárközi Zoltán is, aki még helyi tanácsosi korában lerakta a HTBK-val való kapcsolat alapjait.
A cikk írója: Ciucur Losonczi Antonius

A teljes cikk itt olvasható

 

 

Molnár Tünde - honlapszerkesztés