Felnőttképzők a Szacsvayban

 

A művelődés hete - a tanulás ünnepe 2013 rendezvénysorozat keretében a Mindennapok kompetenciája címmel tartottak hétfőn felnőttképzési bemutatót.

 

 

 

Kulcskompetenciákról, valamint ezek fejlesztési lehetőségeiről tartottak előadással egybekötött foglalkozást október 21-én a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában. A rendezvényt dr. Fleisz János főszervező, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning) jelentőségét, amelynek célja - többek között- a kulcskompetenciák és alapkészségek, képességek megszerzése, kialakítása. Örömét fejezte ki, hogy az ehhez a folyamathoz kapcsolódó újabb közösségek között Nagyvárad e fontos oktatási intézménye is csatlakozott.

Ezt követően Jenei Józsefné, Hajdú-Bihar megyei felnőttképzési szakértő tartotta meg előadását e témakörben, kiemelve azt, hogy ezek a kompetenciák hozzájárulhatnak a sikeres élethez egy tudás alapú társadalomban. A folytatásban, Bazsó Diána és Lisztes Éva magyarországi trénerek konkrét, gyakorlatokon és feladatokon alapuló módszertani bemutatója következett, amelyben aktívan részt vettek a Szacsvay iskola pedagógusai élükön Pásztor Gabriella igazgatónővel. A jó hangulatban zajló eseményen az önismereti és kommunikációs készségek fejlesztése mellett új, konfliktuskezelési és együttműködési módszerekkel is megismerkedtek a szép számban jelen lévő pedagógusok. A rendezvényt Pásztor Gabriella igazgatónő és Porkoláb Lajos, a másik főszervező, a Hajdú-Bihar Megyei Népfősikolai Egyesület elnökének beszédei zárták.

 


A cikk írója: Molnár Tünde tanár, a Népfőiskolák együttműködése Európában című határon átívelő projekt résztvevője


 

Felnőttképzés Felnőttképzés Felnőttképzés
Felnőttképzés Felnőttképzés Felnőttképzés
Felnőttképzés Felnőttképzés Felnőttképzés

Molnár Tünde - honlapszerkesztés