Kardcsörtetés és koronázási szertartás a rendhagyó történelemórán

A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola évről évre visszajáró barátai látogatták meg szerdán az intézmény diákjait egy rendhagyó történelem- és irodalomóra keretében. A Magyar Írószövetség két tagja, Gáspár Ferenc és Cselenyák Imre könyveiket is bemutatták az iskola hatodikos osztályközösségeinek.


 


A vendégeket Kecse Gabriella magyar szakos tanfelügyelő régi ismerősként köszöntötte. A két előadó több osztályt látogatott meg; egymással párhuzamosan folyó interaktív foglalkozást tartottak hatodikos diákoknak. Gáspár Ferenc történelmi regényíró szerepben jelent meg, akinek írásaival az Előretolt Helyőrség, a Kortárs, a Partium, illetve az Élet és Irodalom hasábjain találkozhatunk. Történelmi regényeiben (például A strucc vére, A holló felrepül, Trianon fiai) könnyed, humoros formában igyekszik átadni sokrétegű és gazdag történelmi tudását a fiataloknak. Mint mondta, azért, hogy a fiatalok megismerjék történelmünket és büszkék legyenek rá. A rendhagyó történelemóra az Anjou-kor témájára épült, amelynek címereit, uralkodóit, katonai ruházatát és fegyvereit, valamint a koronázási szertartás részleteit tekintették át. Az előadó gazdag szemléltető eszköztárral érkezett: a gyerekek megvizsgálhatták a lovassági kard, a honfoglalás kori magyar szablya vagy a visszacsapó íj jellemzőit, valamint a katonai tarsoly tartalmát és annak korabeli jelentőségét. A gyerekek aktívan és felkészülten vettek részt, ismerték a hadviselés kellékeiként bemutatott eszközöket, értő kérdéseket tettek fel. Az óra csúcspontján pedig eljátszották a királykoronázás szertartásának rendjét, szintén a korabeli kellékekkel és történeti hűséggel. ...

 

Szerző: Szolár Éva

Az egész cikk itt olvasható

Molnár Tünde - webmaster